2015. december 6., vasárnap

Felezőpont képlet - A kapcsolat, mint entitás


A szinasztriáról már volt szó, most egy másik típusú elemzési módszerről írok, ez a felezőpont képlet. Hogyan működik és mire ad választ?




A hagyományos és közismert párkapcsolati vagy kapcsolati elemzéskor a két személy születési képletét egymásra helyezzük és megnézzük a bolygókapcsolatokat, fényszögeket, mely életterületek érintettek, milyen érzelmek vannak, mennyire kötődnek a felek. Tehát a két ember között létrejövő interakciókat tudjuk vele vizsgálni. Ilyenkor Tamás képletére helyezzük Dóri képletét és ez megadja, hogy Tamásnak mit jelent Dóri, majd ugyanezt megtesszük fordítva is, hogy Dóriban milyen folyamatokat vált ki Tamás. Természetesen ezt alkalmazhatom bármilyen emberi kapcsolatra: főnökömmel, barátommal, barátnőmmel, édesanyámmal való kapcsolat vizsgálatához. Nem elhanyagolható, hogy a saját születési képletünkben milyen fényszög-kapcsolatok vannak, hiszen önmagamat viszem bele a másikkal való kapcsolatba és kibújni a bőrünkből nem fogunk tudni. 

Azonban van egy ritkábban alkalmazott kapcsolati elemzés: a felezőpont képlet. Nagyban különbözik a hagyományos szinasztriai módszertől. Ilyenkor a két ember születési dátuma szerinti bolygóállások helyzetét a program megfelezi és létrehoz egy harmadik képletet. Olyan, mintha a két ember "gyermeke" lenne. Ez az ő közös energiamezejük, lenyomatuk, amely a felektől függetlenül létezik. Ennek a képletnek nincsenek érzelmi aspektusai, nem mutatja a vonzódást, de nagyon sok minden kiolvasható belőle. Hasonlóan kell elemezni, mint a saját születési képletünket. A kapcsolatnak itt meglesz a külvilág fele mutatott arca, a célja, kommunikációs módja, vágyai, akarata, korlátai, kiterjedési módjai, sikerei. Ugyanúgy életterületeket nézünk, mint például közös anyagi helyzet, közös családi légkör és lesz egy társadalom felé mutatott arca is. Ugyanúgy lesz egy születési uralkodója a képletnek, ami a legfontosabb területre irányítja a pár figyelmét. A bolygók jelzik a motivációkat, a házak pedig az életterületeket, ahol ezek a motivációk jelentkeznek. 

A felezőpont képlet alkalmas arra is, hogy a saját képletünkkel összehasonlítva, megtudjuk, hogy számunkra mit jelent a kapcsolat. Azt is megmutatja, hogy milyen energetikával veszünk részt a kapcsolatban, hiszen mindenki másképp viselkedik a párja jelenlétében, mint egyedül. Arra is alkalmas, hogy tranzitokat, progressziókat vizsgáljunk vagy szolár képlettel vessük össze, ezáltal megtudjuk, hogy milyen kapcsolati kihívások várhatóak az elkövetkezendő időszakban. Arra is választ kaphatunk, hogy például gyermekünkre hogyan hat a párkapcsolatunk. Gyakorlatilag a felezőpont képletet bárkinek a képletével összerakhatjuk, akiknek valamilyen köze van a kapcsolatunkhoz. 




A felezőpont képletnél zavaró lehet, hogy általában egy emberi kapcsolatra nem úgy gondolunk, mint egy harmadik félre, tényezőre. A felezőpont képlet energiáival szemben úgymond tehetetlenek vagyunk, azok önállóan működnek. Előfordulhat, hogy mások csodálatosnak látják a kapcsolatunk kívülről, de mi magunk nem annak éljük meg. Ez akkor történhet meg, ha a szinasztriai összevetésnél gátló tényezőket látunk, de a felezőpont képlet külvilág fele mutatott arca pedig mondjuk Mérlegben van. Mindez lehetséges fordítva is, hogy mások furcsa párnak látnak minket, de a megélésem belül pedig nagyon harmonikus és örömteli. Ebből kifolyólag érdemes megvizsgálni mind a felezőpont képletet, mind a szinasztriai fényszögkapcsolatokat. A kettő együtt már igen árnyalt képet adhat, mind a felek közti interakciókról, mind pedig a kapcsolat milyenségére vonatkozóan. A felezőpont képletnek nincs köze ahhoz, hogy illünk egymáshoz vagy sem. Nem mondja meg, hogy a kapcsolat jó vagy rossz lesz. Egyszerűen annyira utal, hogyha belépünk a párkapcsolatba, akkor ez és ez a rendeltetése és jelentése és ezek a közös energetikák. Amennyiben az érdekel, hogy ez a kapcsolat boldoggá tesz engem vagy sem, akkor a születési képletembe kell belehelyezni a felezőpont képletet. Így megtudhatom, hogy hogyan hat a kapcsolat az érzéseimre. 

Megváltoztatni a felezőpont képlet hatásait nem fogjuk tudni, de eldönthetjük hogyan reagálunk a mintáira. A párunk maximális együttműködése mellett is lehet olyan érzésünk, hogy ezek az aktiválódások teljesen kívül esnek a hatókörünkön. A felezőpont képlet nem mondja azt nekünk, hogy ez a kapcsolat szörnyű és szakítsunk. Azt mondja, hogyha akarjuk a kapcsolatot, akkor ez és ez a velejárója, ezek a megkötések várhatóak, amikor együtt vagyunk. A kapcsolat alapvonásai mindenképp kihajtanak, akár egy magból a növény. A kapcsolatnak nincs döntési lehetősége sem. Tompíthatunk a hatásokon tudatos hozzáállással, de a közös energetikai térkép attól még ugyanaz lesz. Ez igen idegenül érintheti az egó központú énünket. Mivel manapság nagyon divatos mindent irányítani és nem elfogadni, sőt dolgozni sem szeretünk magunkon, szerintem ezért sem olyan elterjedt a felezőpont képlet. 

Mint láthatjátok az emberi kapcsolatok elemzése az asztrológiában igen bonyolult és hosszadalmas folyamat, bár én személy szerint nagyon szeretem. Ne feledjük, hogy minden belőlünk indul ki, de az elfogadás is hangsúlyos tényezőt kap a kapcsolaton belül és ezt a felezőpont képlet megléte is bizonyítja. 



Szerző: Villányi Andrea 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése