2015. november 11., szerda

A Naprendszerünk bolygói VII. - Szaturnusz

Száraz tények

A Szaturnusz a hatodik bolygó a Naptól számítva, a második legnagyobb a Naprendszerben a Jupiter után. 

Egyike annak az öt bolygónak, ami a Földről szabad szemmel is látható. A Szaturnusznak látványos, jégből és törmelékekből álló gyűrűrendszere van. Szaturnuszról, a római istenről nevezték el. Jele az isten sarlójának stilizált képe. 


A Szaturnusz légköre a Jupiterhez hasonló sávos felépítésű, de a Szaturnusz sávjai sokkal halványabbak és sokkal szélesebbek az egyenlítő közelében. A Szaturnusz szelei a Naprendszerben a leggyorsabbak közé tartoznak.



A Nap körüli keringési ideje: 10 756,1995 nap (29,46 év). Ez azt is jelenti, hogy ennyi idő alatt ér a képletünkbe ugyanarra a helyre, ahol születésünkkor állt. 

A Szaturnusz a Naprendszer egyetlen bolygója, melynek sűrűsége kisebb a víznél.

A Szaturnusz főleg a gyűrűrendszeréről ismert, amely az egyik leglátványosabb objektum a Naprendszerben.
A gyűrűket már kisebb távcsővel is meg lehet figyelni. 6630 és 120 700 kilométer magasságban találhatók a Szaturnusz egyenlítője fölött. Vastagságuk mindössze 10 m körüli, helyenként azonban 4 km-es magasságot elérő „hullámok” találhatók benne. Főleg kőzetekből, vas-oxidból és jégrészecskékből állnak, melyek mérete a porszemtől a kisebb személygépkocsiig terjed.

A Szaturnusznak jelenleg 61 ismert és 3 meg nem erősített holdja van. A további holdak besorolása nehézkes. A pontos számukat nem lehet meghatározni, mert nézőpont kérdése, hogy mi számít valódi holdnak, vagy nem más, mint egy gyűrűhöz tartozó szikla vagy jégdarab.

Asztrológiai szerepe:

A Szaturnusz az asztrológiában a karmát, hiányt, nehézségeket, akadályokat, lemondást,  időt szimbolizálja. A Bak zodiákus bolygója, tehát a Bak Aszcendensűek születési uralkodója. Egy 50 év feletti öregembert szimbolizál.



Analógiája még a magányos férfi, aszkéta, remete. Befele, lefele húzódó energiát jelöl. A Bak Aszcendensű ember feladata, hogy nyisson a külvilág felé és ne kategorizáljon be mindent a maga látásmódja szerint, még mielőtt megkóstolta volna. Érdemes kreatív, szórakoztató dolgokban részt venni, ahol közvetlenül tud kapcsolódni embertársaihoz.  Általában szilárd felépítést ad tulajdonosának, szigorúbb vonásokkal. 

Minden olyan tevékenység szaturnuszi, amiben a lemondás jelen van: pl fogyókúra.





Napja a szombat, színe a fekete, szürke, sötétkék.  A Bak zodiákus eleme a föld, minősége kardinális, a dolgok felépítésében, kontrolljában, elindításában érdekelt. 

Egészségügyi asztrológiában ide tartozik a térd, csontok, lép, könyök és ezek betegségei. 

Mivel 29 évente ér vissza kiinduló pontjára képletünkben, szimbolizálja a felnőtté válást és felelősségvállalást is. 







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése