2015. november 20., péntek

Anya-gyerek viszony az asztrológiában


Az asztrológiában a szülő, illetve a gyermek képletéből nagyon sok mindent kiolvashatunk arról, hogy milyen szeretetet vár a gyermek az édesanyjától és ő milyen szeretetnyelven kapcsolódik csemetéjéhez. 




Az asztrológiában az anyaság jelölője a Hold. Az anya képletében megmutatja azt, hogy miután gyermekét világra hozta, milyen anya válik belőle, milyen a saját anyaképe és feleségként hogyan viselkedik. A Hold a tudatalatti, termékenység, alapvető szükségletek, gondoskodás, ösztönös reakciók szimbóluma és az anyaság pontosan az a terület, ahol a belénk kódolt utódgondozási ösztön aktiválódik. Nincsenek észérvek, csak szeretet, gondoskodás, kötődés, odaadás, önfeláldozás. A gyermek képletében a Hold megmutatja, hogy milyen érzelmeket, szeretet vár édesanyjától és milyennek látja őt. Nagyon fontos, hogy ez a gyermek szubjektív észlelése édesanyjáról és nem feltétlen lesz ugyanolyan, mint ahogyan az anyuka valóban viselkedik, szeret. Nem minden esetben lesz egyenlő az anya Nap, Hold, Aszcendens jegyével vagy születési uralkodójával. Valamint a Hold arra is utalást ad a baba képletében, hogy ő maga majd milyen anya lesz felnőtt korában. 

Hogyha ismerjük gyermekünk képletét, akkor vegyük magunkhoz és vizsgáljuk meg Hold jegyét. Majd nézzük meg saját Hold jegyünket és gondoljuk át mennyire stimmelnek saját anyai viselkedésünkre, reakcióinkra vonatkozólag a jegy jellemzői. Ha azt látjuk, hogy a kettő nagyon eltér, például nem kompatibilis elemekben van, vagy nagyon más minőséget képviselnek, akkor se keseredjünk el, mert ha tudjuk a gyermek Hold jegyét, akkor tudunk felé eszerint közeledni. A gyermek nem véletlen hozzánk születik le, hiszen ezzel lesz a feladat. Tehát például a földies és levegős Holdak nem feltétlen passzolnak, ahogyan a vizes Hold sem passzol a gyermek tüzes Hold jegyéhez. Természetesen itt is alapszabály, hogy bővebb képet csak teljeskörű szinasztriai elemzés keretein belül nyerhetünk. Most röviden átvesszük melyik Hold jegyre mi jellemző és mi tanácsolható. 

Levegős Hold

Ikrek Holdú gyermek imád beszélgetni, játszani, izegni-mozogni, tanulni és mindenre kíváncsi a környezetében, ami új. Szeret az emberekhez kapcsolódni. Édesanyjától ezeket a minőségeket várja. Szereti megbeszélni, ha valami gondja van. Beszélgessünk vele sokat, olvassunk, ajánljunk jó könyveket, inspiráljuk szellemileg és mindig hallgassuk meg új élményeiről szóló beszámolóit. Támogassuk tanulmányait és a kis barátaival töltött programokat, mert ő egy igazi ablak a világra. 

Mérleg Holdú gyermekünk mindig ragaszkodni fog a békéhez és a meghitt, harmonikus családi légkörhöz. A konfliktusokat ignorálja és megviselik lelkét. Mivel azonban levegős jegyről beszélünk, ő is könnyen kapcsolódik másokhoz és fontos lesz számára a párkapcsolat, a szellemi barátságok, az otthon vagy önmaga csinosítása. Támogassuk szellemileg, soha ne közöljünk vele semmit durván és a konfliktusokat kommunikációval oldjuk. Döntéseiben és nézeteiben legyünk mellette, de hagyjuk meg szabad akaratát. Művészi tevékenységeit szintén pártoljuk, irassuk be balettozni, festeni, alkotni. Mindig beszélgessünk vele és nagyobb korában igyekezzünk jó kapcsolatot ápolni párjával, mert a Mérleg Holdú embernek a párkapcsolat kardinális kérdés. 

Vízöntő Holdú gyermekünk kicsit különc lehet, de intellektuálisan nagy étvágyú, kicsit lázadó hajlamú. Ne eröltessük rá akaratunkat, mert biztosan pont az ellenkezőjét érjük el nála. Helyette vigyük érdekes előadásokra, olvassunk neki érdekes könyveket és beszélgessünk, nevessünk vele sokat. Támogassuk új felfedezéseit, ne törjük le újító kedvét. Ne telepedjünk rá érzelmileg, ellenben beszélgessünk sokat élményeiről, ötleteiről. 



Tüzes Hold

Kos Holdú gyermekünk egy tüzes, életerős, energikus anyát szeretne maga mellé, aki inkább úttörőként van jelen az életében. Vegyünk részt programokban vele, támogassuk, bátorítsuk őt. Vigyük gyakran sportolni, mozogni, új dolgokat kipróbálni, azt biztosan szeretni fogja. Ne törjük le lelkesedését és ne alkalmazzunk nála túl sok fenyítést, de a korlátokat szabjuk meg számára. Szeretetünkről mindig biztosítsuk és ne tiltsunk meg neki programokat. 

Nyilas Holdú gyermekünk nagy kalandor, aki szívesen utazik és a szellemi témakörök is foglalkoztatják. Vigyük gyakran világot látni, biztosítsuk neki a szabadságot és támogassuk jövőbeli terveit, ideáit. A mozgásterét mindig hagyjuk meg. Mivel igen optimista jegy a Nyilas, támogassuk őt jótékonykodásokban is. 

Oroszlán Holdú gyermekünk igazán kreatív, büszke lélekkel van megáldva. Anyaként dicsérjük sokat, vigyük táncolni, festeni, rajzolni, alkotni. Sose törjük le lelkesedését és önmagába vetett hitét. Egyenletes, állandó szeretetet igényel és folyamatos támogatást önkifejezésének fejlesztésében. Szabadságát, függetlenségét ne sértsük meg és ne telepedjünk rá érzelmileg.

Vizes Hold

Rák Holdú gyermekünk nagyon érzékeny lelkületű, aki egy hagyományos anyát vár. Éppen ezért ölelgessük, puszilgassuk mindig, ha bizonytalan vegyük ölünkbe és érintsük minél többet. Ő az érzelmek nyelvén kapcsolódik hozzánk, tehát a szeretetünket és gondoskodásunkat mindig biztosítsuk neki. Legyen meghitt családi fészek biztosítva számára, mert nála a védettség érzése az elsődleges. A konfliktusokat nehezen viseli, ne kiabáljunk vele. Támogassuk megérzéseit, inspirációit és gondoskodói hajlamait. Hagyjuk sütni-főzni a konyhában és a hagyományos családi programokat nagy odafigyeléssel szervezzük, mert ez igen fontos a Rák Holdú csemete számára. 

Skorpió Holdú gyermekünk érzelmileg szélsőséges lehet, ezért az anya feladata, hogy békét és meghittséget biztosítson számára, hogy a benne elfojtott érzések feloldozást nyerjenek. Biztosítsuk neki támogatásunk, szeretetünk és legyünk bizalmas viszonyban vele, de titkait ne feszegessük. Érezze azt, hogy hozzánk bármikor bizalommal fordulhat a legintimebb témákban is. Őt is simogassuk, puszilgassuk sokat. Soha ne zsaroljuk és ne fordítsunk hátat neki. 

Halak Holdú gyermekünk egy igazi kis angyal lelkével van megáldva. Mivel szeret segíteni másokon és igen sebezhető lelki világa van, ezért támogassuk jótékonykodási hajlamait és segítsük céljai meghatározásában, mert sokszor bizonytalan lehet. Dícsérjük, öleljük, szeressük és vegyünk részt mások segítésére irányuló törekvéseiben. Mindig hallgassuk meg, mert igen titokzatos lehet. Feltétel nélküli szeretetet biztosítsunk neki és ne szidjuk le túl durván. Ölelésekből és puszikból itt sosem elég.




Földies Hold

Bika Holddal született gyermekünknek a fizikai világ biztonsága az elsődleges, tehát a meleg otthon, finom étel-ital és a rendszerezett, nyugodt élet. Biztosítsuk a napirendjét, ezt lehetőleg ne variáljuk, és elégítsük ki alapvető szükségleteit. Legyünk szavahihetőek, rendszerezettek és megbízhatóak. Szervezzünk sok programot a természetbe csemeténkkel. 

Szűz Holdú gyermekünk szereti ha lelkében harmónia van és a hagyományos, szerető anyát, aki rutint tud kialakítani életükben. Éppen ezért óvatosan változtassunk, rendszeresség legyen a mindennapok szintjén és az otthonunk is legyen rendezett, tiszta, takaros. Legyünk megbízhatóak, szerények, nyugodtak. Vigyük sokat szabadba, erdőbe, természetbe.

Bak Holdú gyermekünk abszolút a hagyományos családban érzi jól magát, ahol anya és apa viszi a maguk szerepeit. Legyünk hagyományos anyák, tehát megbízhatóak, elnézőek, de következetesek és érzelmesek, mert a Bak Holdú gyermek hajlamos lehet érzelmei elrejtésére. Koravén, zárkózott lélekkel van megáldva, tehát szervezzünk programokat is, hogy a zártsága enyhüljön. Biztosítsuk számára a napi rutint és rendszert. 



Szerző: Villányi Andrea




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése