2015. november 26., csütörtök

Az Aszcendens szerepe IV. rész



Az előző részben átvettük újabb három Aszcendens jellemzőit, most haladunk tovább a Bak, Vízöntő, Halak Aszcendenssel. Ez lesz a sorozat utolsó része. 





Az Aszcendens a születésünk pillanatában a keleti horizonton megjelenő csillagjegy, másik nevén felkelőjegy. Körülbelül 2 órát tartózkodik egy zodiákusban és fontos a születés földrajzi helye is. A képletünknek az Aszcendens lesz a kiinduló pontja, de nem győzöm itt is hangsúlyozni, hogy fontossága ellenére az egész képletet egyben kell értelmezni, vizsgálni. Az Aszcendens a következő jellemzőinkre ad utalást:
  • fizikai testünk a külvilágban
  • viselkedésünk a külvilág felé
  • amilyennek a külvilág lát minket
  • betegséghajlamaink 
  • elmeszerkezetünk
  • ideális társunk-Te
  • erősségeink
Elmeszerkezet alatt azt értem, amit otthonról hozott a szülött és amilyen mintával azonosult fejlődése során. Ez csapda is tud lenni, mert ha valamivel nagyon azonosulunk, esélyt sem adunk magunknak más élményekre. Az elmeszerkezet a szülött szubjektív megélése és érzékelése szüleiről, tehát nem biztos, hogy valóban így is viselkednek. Ezzel mindenképp lesz feladata élete során. A szembesülésnek pedig a legkönnyebb módja, ha párként, barátként, kollegaként kívülről bevonzuk azt, aki tükröt tart nekünk és ezáltal segíti Aszcendensünk fejlesztését. Az Aszcendenst módosíthatja az első házban álló bolygók milyensége, az Aszcendenst érő fényszögek és ha az Aszcendens után még egy jegy található. Nincs olyan, hogy jobb vagy rosszabb Aszcendens, mind a 12 zodiákus egyenlő. Betegséghajlam alatt azt értem, amilyen testrész és szerv a szülött élete során megbetegedhet, ha nem tartja karban. Nem evidens, hogy érződni fog, de érdemes az Aszcendens jegye szerinti testrésznek megfelelő szűrésre menni időközönként, illetve ha gond van vele, azonnal felkeresni az orvost.

Nézzük az utolsó három Aszcendens jellemzőit a fenti szempontok alapján.


Bak Aszcendens

Uralkodó bolygó: Szaturnusz

Fizikai test jellemzői: Általában vékony, csontos test, hízásra nem hajlamos. Csontos arc, vékony orr, vékony száj, idősebbnek néz ki a koránál. Nézése enyhén bizalmatlan. A nők is kecsesek, vékonyak. Szeretik a fekete színt viselni.

Viselkedése: Sokszor negatív és panaszkodik. Koravén mentalitás és bölcs hozzáállás. Visszahúzódó, zárkózott, szeret egyedül lenni. Kötelességtudó, keményen tud dolgozni és fontos számára a karrier, az anyag biztonsága. Hűséges, ragaszkodó, de nehéz a szívét elnyerni. Sokszor önbizalom hiánnyal kűzd. Konzervatív és hagyománytisztelő.

Erősségei: Kitartó, szívós, munkában nagy eredményekre képes. Hűséges, kitartó, szilárd, jól bánik a pénzzel. Rá biztosan lehet támaszkodni. Hagyományos értékeket képvisel.

Betegséghajlamok: térd, csontozat, könyök, lép, izületek betegségei



Elmeszerkezete: Szüleit talán nem érezte túl megbízhatónak, szilárdnak, érettnek és talpraesettnek, ezért úgy gondolja, hogy neki kell ezeket az értékeket képviselni és helyt állnia helyettük. Éppen ezért nagyon hamar felnő és behúzódik, hogy ezt a küldetést teljesítse. A csapda az, hogy túl mereven a saját képére próbálja formálni a világot és bezárkózik, behúzódik, mintha egy üvegfal mögött ülne.

Feladata: Zárkózottságát feloldani, elfogadni a többi embert és megtanulni lazítani, örülni az életnek. Szabadságot kivenni és nem állandóan dolgozni. Alkotó jellegű feladatokkal kellene foglalkoznia, ahol felfedezheti gyermeki énjét, amit nem sikerült megélnie. Figyelni mások érzéseire, gondolataira. Közösségi programokban részt venni.

Ideális társ: Egy Rák jellegű társ, kollega, barát, aki megmutatja neki, hogyan kell gondoskodónak és érzelmesnek lenni. Ő lesz az, aki rávezeti partnerét, hogy érdemes családot alapítani és a családjában sokkal több erő és érték rejtőzik, mint a karrierjében.


Vízöntő Aszcendens

Uralkodó bolygó: Uránusz

Fizikai test jellemzői: Különc öltözködés és külső. Androgün jellegek. Hosszú végtagok, sokszor rikító kék szem. Magas, vékony, hízásra ritkán hajlamos. Mosolygás közben az ínye látszódhat. Mindig van a külsejében valami egyedi.

Viselkedése: Különc, független, humánus, szabadságkedvelő. Az irányítást nem viseli. Szellemi beállítottságú. Hirtelenségre és különcségre hajlamos. Lázadó, robbanékony jellem. Segítőkész és szeretne a társadalom segítségére sietni.

Betegséghajlamok: lábszár, boka, alkar, csukló, idegek, gerinc, mentális részek betegségei.

Erősségei: Eredeti, szellemileg lenyűgöző, kreatív, különleges, könnyed és intelligens. Humánus, segítőkész és emberközpontú. Igazi forradalmár, felfedező.



Elmeszerkezete: A szülött úgy érzékeli, hogy szülei túl nagy szabadságot adtak neki, nem biztosították a korlátokat kellőképpen vagy túl mechanikusak voltak és nem adtak szellemi alapokat neki. Ezért ő maga lesz az, aki ezeket a minőségeket meg akarja szerezni magának. A csapda az, hogy nem köteleződik el és csapong, valamint, hogy mindig oda akar eljutni, ahova éppen nem lehet. Emiatt hiteltelenné válik és kirekeszti magát valamint semmiben sem mélyed el és könnyen gyökértelenné válik.

Feladata: Megállapodni és leföldelni magát. Elmélyedni a dolgokban és megtanulni a rendszerhez alkalmazkodni, nem pedig állandó mozgásban lenni. Türelmesnek kell lennie és le kell lassítania. Koncentrációs képességét ki kell fejlesztenie és nem csak virtuálisan részt venni az életben.

Ideális társ: Egy Oroszlán típusú társ, kollega, barát, aki mellett elsajátíthatja a fókusz, kontroll és kitartás minőségeit és aki határokat szab csapongó jellemének. Tőle a türelem és egyenletes teljesítés minőségeit is átveheti.


Halak Aszcendens

Uralkodó bolygó: Neptunusz

Fizikai test jellemzői: Arca húsos, telt, puha. Idősebb korban hízásra hajlamos. Szeme titokzatosan csillog,  kissé dülledtek.

Viselkedés: Érzékeny, együttérző és segítőkész. Intuitív, álmodozó. Alkalmazkodó és könnyen kihasználják a jósága miatt. Nem szívesen szembesül a valósággal, hajlamos a függőségekre és az áldozati szerepre.

Erősségek: Szenvedőknek mindig segítséget nyújt, művészi véna, intuíció, empátia. Spirituális képességekkel bír, kiváló gyógyító válhat belőle. Romantikus, odaadó, alkalmazkodó. Nagyon tud szeretni.

Betegséghajlamok: lábfej, boka alsó része, hasnyálmirigy, hormonrendszer, hőháztartás betegségei



Elmeszerkezet: Mivel úgy tapasztalhatta, hogy szüleitől nem kapta meg a feltétlen szeretetet és egységet, ezért ő maga indul ennek megvalósítására. A csapda az, hogy emiatt teljesen kizárhatja a külvilágot és képzeletébe menekülhet. Lezárja magát és mártirkodásra hajlamossá válik, amiért csalódnia kell embertársaiban.

Feladata: Elfogadni, hogy a világ nem tökéletes és a valóságban kell megtalálnia a harmóniát vagy ő magának kell olyan emberré válnia. Gyakorlati érzékét erősíteni és letenni az áldozati szerepkört.

Ideális társ: Egy Szűz érdekeltségű társ, barát, kollega, aki lehúzza őt a realitás talajára és segít neki beletanulni a hétköznapi rutintevékenységekbe is. Aki mellett megtalálhatja a biztonságot a fizikai világban és aki segít neki a belső káosza felszámolásában.



Szerző: Villányi Andrea




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése